Barangolásos IWIW profilok este megszűnnek, ha …
Bejegyzés szerzője: andre, Közösségi portálok témábanAhogyan gondolod, én nem szégyellem magamat, mivel én ismerem az igazságot, ha te is ismernéd, egy dolgot kérdeznél, miért hazudtak eddig, mi volt eddig az igaz, hogy képesek ennyire lealázni nemzeteket, stb. Azon meg, hogy mikor voltam rasszista, azon én nevetek, mivel soha nem voltam, és nem is leszek az, csak szeretem az igazságot felderíteni, amit sokan nem képesek még akkor se felfogni, amikor látják a szemük előtt. Nekem az igazság felemel, mást a hazugság és képmutatás ebben az alattomos aljas gátlástalan világban, ahol már a hazugság úgy burjánzik mint a valóság. Ehhez nagyon kevesen tudnak okosat szólni, de tudom hogy ennek egyszer vége lesz, és a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, mert egy út van, aki azt megtalálja az elérheti, aki nem az elkárhozik. Össze kellene fogni azok ellen, akik miatt itt tartunk, de inkább egymást dobáljuk, mert az nekünk elég. Pedig maholnap még személyiségi jogainkat is elvennék, de aki nem kutatja az igazságot, az éljen a hazugság ingoványos mocsaras ösvényében, ha neki az a jó, mert nekem nem, emiatt és más miatt minden közösségi portált elhagytam már szinte, nyugalmat akarok, hogy minél tisztábban láthassam az igazságot, ilyen egyszerű az egész.
Ui: Az igazság felemel, a hazugság letaszít, melyiket választod?
Uui: Aki hiéna, vipera, álszent, pribék, vagy kapcsolatban áll ilyen személyekkel, vagy nem tudom személy szerint ki áll a profil mögött úgyis menni fog, s ez kerek tény!!!!!!



Bejegyzések (RSS)